Történet

Minden éjjelem gondolkodással telik, illetve azzal ahogy saját magamat ostorozom a történtek miatt. Hiába is,csak magamat hibáztathatom mindenért ami az elmúlt egy évben történt velem. Mindig mikor lehetőségem nyílik rá álomvilágba menekülök, és próbálok minden mást kizárni. Az álmaimban én irányítok,s én szabom a határokat.
Ott nem parancsol nekem senki és ami a legfontosabb.. Nem vagyok itt.
Ez a hely olyan,amit még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék, s bármit megtennék,hogy elszabadulhassak innen,akárcsak egy napra,hogy elmondhassam anyának mennyire sajnálom,hogy nem hallgattam rá. Az a szobának nem mondható kis rész ahol élem a mindennapjaimat már csendes,hiszen az utolsó ügyfél negyed órája távozott. A szomszéd fülkékből még néha áthallatszik a túlfőtött szexuális játékokból adódó nyögések áradata,de ez már nem zavar. Már hozzá szoktam.
A különböző hangok amiket hallok össze keverednek a fejemben, s lassan raknak össze egy képet bennem arról,mennyire elkívánkozok innen. Utálok itt lenni,de tisztában vagyok vele,hogy csekély esélyeim vannak a szabadulásra. Kicsit megremegek mikor meghallom Mr. Ross hangját aki ennek az egésznek a teremtője,de össze szedem magam, s egy mély levegő segítségével felülök az ágyon.
A lepedő összegyűrve van alattam az előző kuncsaft miatt, akinek a távozása óta nem volt időm, esetleg erőm arra,hogy megigazítsam a paplan huzatot. Kimerítő ez az egész,de nem csak fizikailag. Lelkileg is. A belső érzéseim már egyre tompábbak,ahogy napról - napra egyre faragatlanabb tuskókkal hoz össze a sors,akik nem jönnek ide másért,csak, hogy kiéljék esetleges hiányukat,- frusztrációjukat.
Őket nem zavarja,hogy én mit érzek, mert nem ismernek. Nem tudnak rólam semmit, és ebből kifolyólag tesznek rá mit érzek, mi zajlik le bennem. Mr. Ross erőteljes hangja egyre hangosabban hallatszik a folyosóról, s érzem ,hogy pár másodperc múlva belép a szobába. A szavak amiket még nem felém irányít,idegesek,zavartak és minden bizonnyal komolytalanak. Szitkozódik,hogy bezárja ezt az egész kócerájt és nem foglalkozik többet velünk,mehetünk amerre akarunk. Jó is lenne,de mindenki tudja,hogy ezek csak üres szavak,egy üres embertől.
- Blondie - lép be a szobába,s ereszt felém egy erőltetett,inkább gúnyos mosolyt. Nem köszönök,nem szereti ha hozzá szólunk,csak ha nagyon muszáj. Mereven ülök az ágy szélén és várom a felém irányított utasításait. Mielőtt felém fordulna a szoba egyik sarkában álló ütött-kopott szekrényhez lép és elveszi róla a munkámért járó pénzt.
Ajkamba harapok mikor látom,hogy előhúz zsebéből két apró pirulát és mellém ül az ágyra.
- Legyél jó kislány - nyújtja oda nekem,mire engem kiráz a hideg. Végig gondolom milenne ha nem venném be a gyógyszereket. Ha azt mondanám nem akarok többet drogozni és elakarok menni innen. Még a gondolatba is bele remegek,ezért elveszem a gyógyszereket és egy nagyobb lendülettel le nyelem őket.
- Ügyes - mosolyog rám Mr.Ross majd feláll és egyedül hagy. A falak repedezettek, vékonyak és mintha egy nyilvános WC-ben lennénk,nem érnek össze a mennyezettel.
A szobában egyetlen ágy áll ami hatalmas, illetve egy kis éjjeli szekrény ami már alig áll meg a lábain. Könnyek szöknek a szemembe,mikor eszembe jut,hogy kerültem ide és mennyire nem akartam ide jönni. Ez vagyok én. Egy kurva.