1. rész - Befolyásos

Az eső egyenletesen kopogott a már öregebb ház tetején. Ezen és a lágy, halk zenén kívül semmi nem adott hangot magából. Ez valamelyest megnyugtató volt, ám amint körbe néztem a nyugodtság elszállt belőlem. Rá jöttem hol vagyok. Ismét rá kellett döbbennem a történtekre, s a szabadulásba táplált esélyeimre. Fáradtnak éreztem magam, jobban mint általában. Az éjjel semmit nem aludtam, percenként forgolódtam és hagytam,hogy gondolataim fel emésszenek. Ismét végig futtattam magamban mi lenne ha innentől ellen állnék, ha minden erőmmel azon lennék,hogy kijussak innen. Megráztam magam, mikor az éppen aktuális zenének vége lett és néma csönd lett. A velem szemben lévő ablakra néztem. Az üvegen egy hatalmas repedés éktelenkedett, de a dupla üveg miatt azzal senki nem foglalkozott. Az ablakot nem takarta függöny, így szabad volt a ki és be látás. Kint a barátságtalan,- komor környezet fogadta szemeim felfedező útját. A borús felhők csak úgy bocsájtották ki magukból az eső cseppeket, amik halk kopogással érték el a tetőt, vagy a földet. A hosszú út ami levezetett a hatalmas vas kapuhoz macska kővel volt kirakva. A hatalmas kapu fölött óriási felirat volt, ami enyhén meghazudtolta az itt zajló életet. Ezen már számtalanszor átrágtam magam, felesleges lett volna még egyszer. Ugyan arra jutottam volna és nem akartam magam még jobban elkeseríteni. Remegve fújtam ki a levegőt, ezzel újra bele taszítva magam a véget nem érő kínba. A terem egyik végében álló asztalon lévő magnó újabb zenét kezdett el játszani, s a mellettem lévő lányok ritmusra kezdték táncolni a már begyakorolt számukat. Egyedül én voltam aki mozdulatlanul állt, s kémlelt ki az ablakon mélyen a gondolataiba merülve. Megrezzentem mikor Mrs. Aroon megkopogtatta a színpadot magassarkújával. Felé kaptam a fejem és engedelmesen kezdtem táncolni.
- Úgy hallottam a ma esti vendéget te fogadod – szólalt meg az öltözőbe vezető folyosón Amber. Amber már régebb óta itt van mint én így sokkal többet tud az itt történő dolgokról is. Hálás vagyok neki, hogy mondhatni a szárnyai alá vett akkor mikor idekerültem. Segített mindenben és mai napig segít ha tud. Persze az ő keze is rövid, így nem tud mindenben a segítségemre lenni.
- Nem tudod ki? – kérdeztem magam elé bambulva. Nem néztem rá, nem akartam hasra esni az öreg, ütött-kopott parkettán a hatalmas sarkkal megáldott cipőmben.
 - Nem – mondta és száját leheletnyit elhúzta. - De úgy hallottam valami befolyásos illető. Ráadásul fiatal – mondta. Ez kicsit megnyugtatott. Nem volt egy hatalmas öröm,hogy ezt kellett csinálnom de mindig javított egy kicsit a kedvemen ha nem egy apám korabeli férfit kellett elviselnem magamon.
- Jól van – mondtam mikor a "szobám" elé értem.
- Sok sikert – Amber közelebb lépett és megölelt. Viszonoztam ölelését,majd mikor elment én is bementem a sötét helyiségbe. Az a minimális fény amit a kis ablak beengedett most még csekélyebb volt a sötét felhők miatt. A szobát teljesen megtöltötte az eső egyre bőszebb kopogása, s ahogy a cipőm sarka kopogott a parkettán. Meglepetten vettem tudomásul a falra erősített kis tükröt ami eddig nem volt ott. Minden esetre örültem,hogy innentől legalább néha láthatom magam,noha a látvány ami vissza köszönt a tükörből egyáltalán nem tetszett. Automatikusan az éjjeli szekrényre helyezett tablettákért nyúltam majd egy pohár víz segítségével lenyeltem azokat. Éreztem ahogy egyre gyorsabban oldódik fel, s árasztja el a testem minden részét. Ahogy egyre szabadabbnak érzem magam, és függetlennek titulálom ki a helyzetemet. Az ágy szélére roskadtam. A cipőmet kezdtem nézni. Tudtam akár órákig is képes lennék nézni ki a fejemből és gondolkodni az élet dolgain. Például azon,hogy hol lennék most ha nem történik meg velem egy éve,ami. Milyen ember lennék most? Nem tudom. Valamiért bennem volt a gondolat,hogy nem is akarom megtudni. Az itt lévő lányok úgy állnak hozzá,hogy sors akarta,hogy ez történjen velük. Méghozzá azért mert valami tervük van velük. Én ezt tévhitnek tartom.
Nem kételkedem benne,hogy okkal történt ez velem,de nem hiszem,hogy bármi nyomós oka lenne annak,hogy most itt vagyok. Nagyot sóhajtottam, mielőtt felálltam volna és elővettem volna a fekete fűzős mini ruhámat. Kihámoztam magam a rajtam lévő ruhából és végig néztem magamon. A tükörben derékig láttam magam, de még ezt is soknak találtam. Vékony voltam, már-már sovány a sok stressztől és attól,hogy alig eszem. Fehér bőrömön rikított a fekete fehérnemű szett. Áldottam az eget,hogy nem tudok teljesen végig nézni magamon.
Vonakodva vettem fel a fekete ruhámat, s bújtam vissza magassarkúmba.
- Blondie – lépett be az ajtón hirtelen Mr. Ross. Tekintetem rá kaptam, s végig néztem rajta tetőtől talpig. A fekete öltöny amit viselt mindennapos volt, a fekete nyakkendővel és fekete cipővel együtt. Fekete haja gondosan ékesedett fején,borostás arcán féloldalas mosoly pihent. Mogyoróbarna szemei csillogtak ahogy végig nézett rajtam és csak reménykedni tudtam,hogy mint eddig most is beéri a bámulással.
- Gyere kedvesem – meglepett minimális kedvessége amit eddig nem igen tapasztaltam. - Egy nagyon befolyásos ember érkezett ma hozzánk, aki kimondottan téged szeretne – mosolygott rám erőltetetten. Látszott rajta,hogy nincs ínyére a kliens külön kérése miszerint engem kér. Én még nagyon zöld fülűnek számítottam, és ezt lehetőségekhez mérten a tudtomra is adta. Cipőm kopogásának hangja vegyült a szobákból kiáradó hangokkal, amiket próbáltam kizárni, s nem meghallani.
- Az emeleten – mutatott az öreg lépcsőre Mr. Ross. Remegő ajkakkal néztem rá,majd ismét a lépcsőre. Lassan emelten fel az egyik lábam, s léptem fel az első lépcső fokra. Mr. Ross hirtelen szorította meg a kezem,ami kicsit megijesztett.
 - El ne szúrd – sziszegte,majd elengedve kezem egyedül hagyott a lépcső aljánál.